Hírek
2017. Július 29. 08:06, szombat |
Helyi sport
Forrás: vidi.hu
Vasárnap az Újpestet fogadja bajnoki mérkőzésen a Videoton
A nehéz csütörtöki idegenbeli Európa Liga-mérkőzés után vasárnap nagy múltú párharccal folytatja a bajnoki küzdelmeket a Videoton FC, amely 18 órakor az Újpestet fogadja Felcsúton, a Pancho Arénában.
- Kivételesen a VidiShop szombaton is nyitva tart, 10:00 és 17:30 óra között várják a szurkolókat a Piac téren, ahol a Bordeaux és az Újpest elleni meccsre is megvásárolhatják jegyüket.

Vasárnap 51. alkalommal látja vendégül a Videoton élvonalbeli bajnoki mérkőzésen az Újpestet. A két csapat összesen 102. alkalommal mérkőzik meg egymással az NB I-ben, az eddigi mérleg 21 döntetlen mellett 43 fehérvári és 38 fővárosi siker, tehát a Videoton örökmérlege pozitív az Újpesttel szemben.
- A két csapat rendre gólokban gazdag meccseket játszik egymás ellen, tavaly ősszel például 7 találat született az Újpest-Vidi bajnokin.
1987 és 1996 között zsinórban 9 bajnokit vívott meg a Vidi hazai pályán az Újpesttel szemben veretlenül, ezeken a meccseken 6 győzelem és 3 döntetlen volt a mérleg. Ezt a 21 évvel ezelőtt felállított rekordot február 18-i győzelmének köszönhetően sikerült beállítania a Vidinek, hiszen 2007 óta kilencedik alkalommal maradtak veretlenek hazai pályán a lila-fehér gárda ellen.

Az Újpest FC két 2-2-es döntetlennel kezdte a szezont, az első fordulóban a Paks vendégeként léptek pályára, majd hazai környezetben a Ferencvárost fogadták.
A Videoton a Balmazújváros elleni 1-1-es döntetlennel kezdte a szezont, majd a Puskás Akadémiát verte, idegenben, 3-1-re, tehát veretlen csapatok találkoznak vasárnap.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 24. 08:40, péntek | Életmód
Klasszikus zene és néptánc várja az utasokat a Liszt Ferenc repülőtéren szerdán és csütörtökön
Klasszikus zene és néptánc várja az utasokat a Liszt Ferenc repülőtéren október 22-én és 23-án - mondta el Kiss-Hegyi Anita kulturális kapcsolatokért felelős államtitkár a TV2 Mokka című műsorában szerdán reggel.
2025. Október 24. 08:39, péntek | Bulvár
Szijjártó Péter: bekérettük az osztrák nagykövetet a ferencvárosi szurkolók vonatának megállítása miatt
Bekérettük a Külgazdasági és Külügyminisztériumba az osztrák nagykövetet, amiért nem engedték be a ferencvárosi szurkolók különvonatát a szomszédos országba - írta a tárcát vezető Szijjártó Péter csütörtökön a Facebookon.
